Zárszerelés az óvodában

Egyik budapesti peremkerület önkormányzatánál vagyok intézményvezető. Hatáskörömbe tartoznak – többek között – az óvodák üzemeltetésével kapcsolatos feladatok. A kerületben összesen hat önkormányzati óvoda működik, az épületek több tíz éves múlttal rendelkeznek. Ennek megfelelően a műszaki állapotuk némi kivetni valót hagy maga után.

Sok-sok Kft.-vel, céggel próbálkoztam, sikertelenül. Szerettem volna,ha helyszíni felmérés alapján árajánlatot kapok elsősorban az ajtók, kapuk, zárak, zsanérok javításáról, cseréjéről. Valami akadálya mindig volt annak, hogy létrejöjjön az együttműködés. Hol az volt az akadály, hogy nem tudták figyelembe venni az óvoda napirendjét, (étkezési,alvási idő), hol a szakmai hozzáértés hiányzott, vagy nem fizethettünk átutalással.

Ezek után találtam rá a Zárszerviz-Budapest-re. Az említett akadályok ismeretlenek voltak a cég üzletvezetésében.
Először csak az egyik épületben kértem, hogy mérjék fel a munkálatokat. Belső ajtókon kellett zárakat megerősíteni, kilincseket javítani, zsanérokat beállítani. A kerti kapunál a felső ráhajtós,kallantyús megoldáson is igazítani kellett. Talán ez volt a legfontosabb, hogy jól működjön, az apróságok biztonsága érdekében. A szerelő az első kiszállása alkalmával amit lehetett meg is javított, ki is cserélt. A felmérése eredményét bediktálta a diszpécsernek, aki pár órán belül produkálta e-mailben az árajánlatot.

Az összeg nem haladta meg azt a határt, ami miatt a felsőbb vezetéstől engedélyt kellett volna kérnem, így az árajánlatot elfogadtam,a munkát megrendeltem. Ezen pozitív tapasztalatok alapján a héten még két, a jövő héten, a fennmaradó óvodáknál is igénybe veszem a cégük szolgáltatásait.

Nagyon fontos, hogy amíg az apróságok a szüleiktől távol vannak és a mi felügyeletünkre vannak bízva, a maximális biztonságban tudhassuk őket. Még a lehetőségét is ki kell zárni, hogy esetleg bezáródjanak egy mellékhelyiségbe vagy, ami még rosszabb lenne, kijussanak az utcára. Ennek érdekében a vezető óvónők helyreszabottan, egyénileg konzultálnak a cég szakembereivel.

Nagyon megkönnyebbültem, hogy ezt a régóta húzódó problémát sikeresen oldottam meg az Önök segítségével. Mint magánember is ezt a zárszerelő céget fogom keresni, ha szükség lesz zárszereléssel kapcsolatos munkára akár nálam, akár az ismeretségi körömben.

Huszár Zoltánné
intézményvezető