Roncsolásmentes ajtónyitáshoz szállítottuk a doktornőt

Mai napon egy doktornő kereste meg szolgálatunkat, hogy bajba jutott mert a lakásajtót becsapta maga mögött és az anyukája bezárva maradt a lakásban. Abban is kérte szépen a segítségünket, hogy ha meg tudjuk tenni, menjünk érte a munkahelyére, mert ő egy orvos egy budai kórházba és éppen ő az ügyeletes. Emiatt csak nagyon rövid ideig tudja elhagyni a munkahelyét, viszont a lakása kb. 10 percre van a kórháztól autóval. 

Miután felvettem az ügyfél személyes adatait, igyekeztem minél pontosabban megtudni hogy hol találjuk meg a kórház területén illetve hol tudnak találkozni, ha megérkezik a szerelő. Ezután egyeztettem a doktornővel, hogy amint végez valamelyik zárszerelőnk az előző címén azonnal indulunk hozzá, és amint megérkezik a zárlakatos rögtön hívni fogjuk telefonon.

Hamarosan végzett az egyik munkatársam az előző címén. Így el tudtam indítani a doktornőért. Amikor kiérkeztünk a címre rögvest hívtam az ügyfelünket, hogy minél előbb a segítségére tudjuk lenni. Sajnos kérnie kellett, hogy várjunk rá egy kicsit mert most egy nagyon fontos életmentő beavatkozást kell csinálnia, de amint befejezte, rögtön lemegy. Tájékoztattam a kollégámat, hogy legyen egy kis türelemmel aki kicsit feszélyezve érezte magát a kórházban, emiatt mondtam neki, hogy nyugodtan üljön vissza kocsijába, fogok szólni ha jön az ügyfél.

30 perc elteltével jelentkezett a doktornő, hogy akkor most tudna indulni, megnyugtattam, hogy az épület előtt egy fehér dobozos autóban megtalálja a munkatársamat és neki is szólok, hogy figyeljen. Hamar megtalálták egymást és nagyon gyorsan ki is érkeztek a lakáshoz. Zárszerelő munkatársunk szemrevételezte, hogy milyen technikával tudja a lehető legkevesebb roncsolással kinyitni az ajtót. Mivel az ajtó nem volt rázárva, így sikerült neki a teljes roncsolásmentes műszaki ajtónyitás. Jókor jött, hogy ez a művelet nem is tartott sokáig, hiszen sietnie kellett vissza az ügyfélnek, mert csak nagyon rövid ideig tudják helyettesíteni. A munka végeztével a szerelőnk egy kedvezményes árat állapított meg mivel maga a szerelés nem tartott túl sokáig.

Gyorsan visszavitte a kórházba a doktornőt, aki nagyon hálás volt hogy a különleges kéréséhez is álltunk rendelkezésére. Engem is jó érzéssel töltött el, hogy tudtam segíteni.

Kövecses Janka
diszpécser